ESETTANULMÁNYOK

Így térül meg a VTS használata

A Vienna Test Systemet fejlesztő osztrák Schuhfried cég még a 2010-es évek elején készített egy hatástanulmányt, melynek eredményei kiválóan mutatják, hogy a VTS használata a kiválasztásban milyen forintosítható előnyökkel jár.

A tanulmány egy kb. 2000 buszsofőrt foglalkoztató nemzetközi személyszállító nagyvállalat kiválasztási és beválási mutatói alapján készült. A vizsgálatban 300 olyan buszsofőr vett részt, akit úgy vettek fel a céghez, hogy a kiválasztásnak nem képezte részét a VTS, valamint 300 olyan buszsofőr is, akit egy évvel később, már a VTS segítségével választottak ki.

A korábbi kiválasztási gyakorlat a belső vizsgálatok alapján rendkívül eredménytelen volt (mintegy 0,2-es validitási értéket állapítottak meg) – ezzel szemben a VTS járművezetők kiválasztására kifejlesztett tesztcsomagjának validitása 0,78.

A kiválasztásra használt VTS tesztcsomag 6 tesztet foglalt magában:

  • a (többek között) útvonalak megtervezéséhez szükséges általános intelligencia mérésére az AMT – Adaptív Matrica Tesztet;
  • a koncentráció mérésére a COG – Figyelmi Tesztet;
  • a váratlan helyzetek kezelésének mérésére a DT – Reaktív Stressztolerancia Tesztet, az RT – Reakcióidő Tesztet, valamint az ATAVT – Áttekintőképesség Közlekedési Helyzetekben Tesztet;
  • az észlelés horizontális terjedelmének és a megfigyelőképesség mérésére pedig a PP – Periférikus Észlelés Tesztet.

A vizsgálatban a beválás meghatározásához a későbbi balesetek számát vették alapul. Ehhez pedig figyelembe vették azt a tényt, hogy a sofőrök legkevésbé biztonságosan vezető 25%-a okozza a balesetek 50%-át. Az alsó 25%-ba kerülő sofőrök csoportja lett a „nem alkalmas” csoport – a sikerességi arányt tehát 75%-ban határozták meg.

Míg a korábbi kiválasztási folyamat eredményeként – a munkába állást követő baleseteik száma alapján – az új sofőrök 15%-a került a „nem alkalmas” csoportba (vagyis az alsó 25%-ba), addig a VTS-sel támogatott kiválasztás után ez az arány 1%-ra csökkent. Másként fogalmazva, a Vienna Test System 14 százalékponttal, 99%-osra növelte a beválási arányt!

Mindez pedig könnyen kifejezhető pénzben is:

  • A hatékonyabb kiválasztás évente 11-gyel kevesebb balesetet eredményezett. Mivel a balesetek átlagos költségénél 100 000 euróval számoltak (buszok javítása, utasok balesetbiztosítása stb.), így összesen 1,1 millió euró megtakarítást jelentett a kevesebb baleset, éves szinten. És itt most továbbra is csak a forintosítható (eurósítható) előnyökről beszélünk.
  • A be nem vált járművezetők felvétele – majd elbocsátása – igen rossz üzlet. A szóban forgó vállalatnál korábban az utólag alkalmatlannak minősülő járművezetők (összesen 42 fő) képzésére összesen 675 000 eurót, fizetésükre pedig összesen évi 2,475 millió eurót költöttek. A Vienna Test System bevezetése után ez az összeg mintegy 2,3 millió euróval csökkent, a beválási arány radikális javulásának köszönhetően. A kiválasztás további, egyáltalán nem elhanyagolható költségeit ezúttal nem vették számításba.

Összegzésképpen: 300 járművezető kiválasztása során a Vienna Test System 42-vel emelte az utólag bevált sofőrök létszámát, ezen keresztül pedig csak az első évben mintegy 3,4 millió eurónyi megtakarítást eredményezett a vállalat számára.

Röviden

Hatástanulmányok segítségével pontosan kimutatható, hogy a Vienna Test System használata a kiválasztásban milyen gazdasági előnyökkel járhat. Egy évente 300 buszsofőrt felvevő nagyvállalatnál végzett vizsgálat kimutatta, hogy a hatékonyabb kiválasztás eredményeként felvett gépjárművezetők  lényegesen nagyobb arányban váltak be: kevesebb balesetet okoztak, és tovább is maradtak a vállalatnál, összesen mintegy 3,4 millió eurónyi megtakarítást eredményezve ezáltal.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Download Nulled WordPress Themes
Download WordPress Themes Free
Download Best WordPress Themes Free Download
Download WordPress Themes
free download udemy course