A Hans Eysenck által kidolgozott személyiségmodell magjában három faktor áll: az Extraverzió, az Érzelmi instabilitás és a Kalandkeresés. Az EPP6 ezeket 7-7 alskálában méri. Az extrovertált emberek tipikusan aktívak, társaságkedvelők, asszertívok és gondtalanok.

Az érzelmileg instabil emberekre jellemzők a negatív érzelmi állapotok úgy, mint az aggodalom, a szorongás, az irracionalitás és a depresszió. A kalandkeresőkre jellemző a kockázatvállalás, a felelőtlenség és az élménykeresés. Az Eysenck-féle személyiségmodell egyik különlegessége azonban nem az, hogy az egyes dimenziókban a kapott pontszámokhoz leírásokat rendel, hanem a Big 5 alapú tesztekkel szemben a kitöltőket egyszerűen megragadható típusokba is sorolja.

Az Eysenck-féle személyiségmodell 2 fő dimenziója (Extrovertált vs. Introvertált; Érzelmileg stabil vs. Érzelmileg instabil) 4 nagyobb személyiségtípusba rendezi az embereket: melankolikus, flegmatikus, kolerikus és szangvinikus, és ezt a tipológiát árnyalja a Kalandkeresés dimenziója. Az ábrán bemutatjuk a 4 típust. 

A melankolikus személyiségtípusra jellemző leírások: szelíd, szorongó, emberkerülő, mértékletes, pesszimista, tartózkodó, merev és szeszélyes.

A kolerikus személyiségtípusra jellemző leírások: aktív, sértődékeny, nyugtalan, agresszív, izgulós, álhatatlan, indulatos és optimista.

A flegmatikus személyiségtípusra jellemző leírások: passzív, óvatos, komoly, békés, megfontolt, megbízható, kiegyensúlyozott és nyugodt.

A szangvinikus személyiségtípusra jellemző leírások: élénk, gondtalan, bőbeszédű, fogékony, szociális, társaságkedvelő, könnyelmű és vezető.

Bár vannak kritikusai ennek a személyiségtipológiának, mégis több ok is van arra, hogy az EPP6-ot és Eysenck többi tesztjét a mai napig használjuk a személyiség mérésére. Ezek közül itt most négyet emelnénk ki.

Az első és talán legfontosabb, hogy Eysenck egyik kimondott célja volt, hogy igazolja a személyiség biológiai alapjait. Ennek érdekében olyan kutatássorozatba kezdett, amelynek során mind a személyiségtipológiáját, mind a mérőeszközeit több kultúrában, rengeteg országban felmérték. Ez a tudományos szempontból is érdekes tény, a praktikum szintjén ahhoz vezetett, hogy az Eysenck-féle személyiségtesztekkel (pl. EPQ, EPP6) rengeteg empirikus tapasztalt gyűlt össze, az Eysenck-féle mérőeszközök az egyik leggyakrabban használt mérőeszközök a személyiség alap-különbségeinek a megragadásában (szemben olyan személyiségtesztekkel, amelyeket sokszor valódi tapasztalatok, mérések, normacsoportok nélkül használnak fontos kiválasztási döntések meghozatalához).

A második fontos érv az EPP6 mellett, hogy stabil különbségeket mér, így biztosan lehet számítani arra, hogy a kiválasztás során szerzett információ hosszú távon is jellemző a kitöltőre.

A harmadik fontos érv, hogy az EPP6 nyelvezete eltér a megszokott öt nagy személyiségtípust mérő tesztektől, így -bár szintén önbevallásos teszt-, jóval nehezebb az eredményeket manipulálni, benyomás keltésre használni. Itt valóban igaz az, hogy az állításokra nincsenek jó vagy rossz válaszok, csupán az adott szervezethez és munkakörhöz illeszkedő vs. nem illeszkedő válaszok.

A negyedik, hogy a megszokott öt nagy személyiségtípust mérő tesztekkel ellentétben itt nagy szerepet kapnak a diszfunkcionális viselkedések: mind az Érzelmi instabilitás (régi nevén Neuroticizmus), mind a Kalandkeresés (régi nevén Pszichoticizmus) alkalmas arra, hogy azonosítsa azokat a jelölteket, akiknek a beilleszkedése a munkahelyi csoportba várhatóan problémás lesz.

Cikksorozatunk harmadik részében bemutatjuk azokat a tudományos vizsgálatokat, amelyek igazolták az Eysenck-féle modell és a teljesítmény közötti kapcsolatot, az utolsó részében pedig bemutatjuk, hogy mi miként használjuk a különböző személyiségteszteket a szervezetekben történő mérések során.