Az Alkalmazott Pszichológia 2020/1. számában Mit értékelünk valójában az Értékelő Központban? (Szabó Zsolt Péter, Pinczés Máté, Laczai Róbert, Kun Ágota) címmel jelent meg írásunk. 

A téma régóta foglalkoztat minket. Ami persze furán hangzik, hiszen közben folyamatosan készítünk és vezetünk AC/DC programokat ügyfeleinknek. Nem tudtuk, mit csinálunk? – merülhetne fel a logikusnak tűnő kérdés. De, tudtuk – ez a megnyugtató válaszunk. Ugyanakkor biztosan sokan – főként a perfekcionisták – ismerik azt az érzést, amikor szakértőként rutinnal, magabiztosan végzünk egy tevékenységet, ám közben ott mozog bennünk egy sejtelem, hogy „jó, jó, de valami nem tökéletes”, noha mindenki elégedett körülöttünk.

Ez az elégedetlenség és a hozzá kapcsolódó kíváncsiság vezetett, amikor évekkel ezelőtt rátaláltam egy nemzetközi cikkre, ami a konstruktum-validitás problémáról szólt. Hogy mi ez a konstruktum-validitás probléma, és hogy jön ide, azt most nem bontom ki, tulajdonképpen erről is szól a Szabó Zsolt vezetésével készült cikk. A lényege az a kérdés, hogy vajon az AC inkább stabil, vonásszerű dimenziókat, vagy inkább szituációspecifikus viselkedési stratégiákat mér-e. Mindazoknak, akik nem voltak ott a Magyar Pszichológiai Társaság XXVIII. Országos Tudományos Nagygyűlésén megtartott, Az Értékelő Központok (AC) belső érvényessége és kapcsolata személyiségvonásokkal c. előadásunkon, a válaszhoz bizony el kell olvasniuk a teljes írást – cserébe viszont más fontos megállapításokat is ígérhetek a cikkben.