A HÓNAP TESZTJE

A hónap tesztje:

Személyiség három dimenzióban: az Eysenck-féle személyiségteszt – 1.rész

Az Eysenck és felesége által kitalált citromteszt lényegében arra a felismerése épít, hogy a különböző emberek különböző intenzitással ingerelhetők: a citromteszt egy öt lépésből álló házi verziója könnyedén kipróbálható a linken szereplő leírás alapján.

A citromteszt segítségével igazolt elmélet lényege, hogy az introvertáltakból (az extrovertáltakkal összehasonlítva) erősebb reakciót (ebben az esetben nyáltermelődés) vált ki ugyanaz az inger. Eysenck a személyiség genetikai, biológiai alapokra vonatkozó megfigyeléseit egy olyan személyiségmodellben foglalta össze, amelyben 3 szuper faktor (extraverzió, érzelmi stabilitás, kalandkeresés) és a 3 szuper faktort mérő 7-7 alfaktor, valamint egy hazugságskála szerepel. Eysenck, a citromteszthez hasonló játékos megoldások mellett egy személyiségkérdőívekből álló csomagot hozott létre a fenti modell mérésére. Ennek a személyiségkérdőív-„családnak” a tagja a jól ismert EPQ mellett az Eysenck Personality Profiler 6 (EPP6) is, amelynek első verzióját Eysenck 1988-ban alkotta meg.

Az EPP6 három verzióban érhető el a VTS-ben: a hosszú forma 440 állításból áll, a kitöltési ideje körülbelül 55 perc. A rövidebb forma 200 állításból áll, a kitöltési ideje körülbelül 20 perc. A moduláris formában kiválaszthatjuk azokat a fő-, és al-skálákat, amelyeket mérni kívánunk. A munka világában igazán a rövid és a moduláris formák praktikusak, hiszen ezek a formák megtartják az Eysenck-tesztek előnyeit, de leszámolnak a hátrányokkal is.

Miről is van szó? Az Eysenck-teszt legnagyobb előnye, hogy egy kevésbé becsapható, jól fókuszált személyiségteszt, amely egy elegáns és biológiailag „huzalozott” modellt használ, és stabil személyiségvonásokra mér. Ez azért fontos egy kiválasztási helyzetben, mert így tudható, hogy a mért különbségek nem „itt és most” jellegűek, hanem tartósan jelen lesznek a jelöltek mindennapi működésében is. Korábban hátrányként merült fel azonban az EPP6 teszttel kapcsolatban, hogy a felgyorsult világunkban a megszerezhető információ mennyisége nem állt összhangban a ráfordított idővel: a hosszú verzió majdnem egy órás kitöltési ideje végeredményben „csak” három személyiségdimenzióról ad információt. Ezt a problémát oldották meg az EPP6 rövid és a moduláris formái. Ezek között már leginkább a kiválasztási helyzet dönt: az EPP6 rövid verziója értéket ad mind a 3 szuper faktorra (és 9 alfaktorra), a moduláris formában akár az is lehetséges, hogy különböző szuperfaktorokhoz tartozó egy-egy alfaktort mérjünk le. Az állításokra „igen”, „nem”, „nem tudom eldönteni” válaszokat lehet adni. A kép az EPP6 egyik állítását mutatja be.

Cikksorozatunkban előbb bemutatjuk az EPP6 felépítését, majd az EPP6-al kapcsolatos kutatási eredményeket, végül a cikksorozat utolsó részében írunk arról, hogy mi hogyan használjuk az EPP6-ot a céges világban.

VISSZA A HÓNAP TESZTJÉRE

Iratkozzon fel hírlevelünkre!